fbpx

Koronavírus okozta halálozás a beteg egyharmada budapesten vesztette életét. Valami baj van a fővárossal?

Éppen két hónapja kezdődött, 2020. március 12-e óta nagyon-nagyon sok hírt olvasunk és nézünk a koronavírusról, a koronavírus okozta halálozás a mindennapjaink részévé vált.

Vannak, akik elbagatelizálják a helyzetet és vannak, akik rémísztőnek tartják és maguk is rettegnek, pedig az immunrendszert nem gyengíti semmi sem jobban a stressznél.

Kell-e vészharongat kongatni?

A betegek egyharmada Budapesten vesztette életét. Valami baj van a fővárossal?

Én, aki 17 évig vezettem egészségfejlesztési főosztályt a Minisztériumban illetve az ÁNTSZ-ben azt javaslom, hogy alakítsanak ki saját véleményt és alapozzák a valós adatokra. Az Operatív Törzs által biztosított statisztikai adatokra és a KSH által kiadott halálozási adatokra. Ne a hírcsatornákra figyeljenek, hanem a saját józan belátásukra. Persze ez nem könnyű, de abban segíthetek, hogy összeszedem azokat az adatokat, melyek ebben segítenek, hogy el tudják dönteni önök szerint:

  • Sok vagy kevés a halálos áldozat?
  • Valami baj van a fővárossal?

Nézzük, mennyi volt a koronavírus okozta halálozás 2020. 03. 12 és 2020. 05. 12 között eltelt 60 nap alatt.

Forrás: https://koronavirus.gov.hu/

Mit gondol, mennyien halnak meg hazánkban egy év leforgása alatt?

Csukja be a szemét és tippeljen! Ha megvan, akkor írja le az a számot amit gondol, mert szeretném ha a végén arra is választ adna magának, hogy sok vagy kevés az átlagosan napi 7 koronavírus okozta halálozás statisztikailag.

A döntéshez, saját véleményünk megformálásához látnunk kell a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) pontos számait a halálozásokról, nézzünk mindjárt két évet a 2018-at és a 2019-et, ekkor még nem is tudtuk, hogy létezik a koronavírus.

Területi egység20182019
Budapest21.546 fő21.000 fő
Pest megye14.824 fő14.700 fő
Közép-Magyarország Összesen36.370 fő (27,75%)35.700 fő (27,54%)
Közép-Dunántúl14.400 fő14.300 fő
Nyugat-Dunántúl12.834 fő12.550 fő
Dél-Dunántúl12.840 fő12.750 fő
Észak-Magyarország17.069 fő16.950 fő
Észak-Alföld19.244 fő19.100 fő
Dél-Alföld17.746 fő17.850 fő
Magyarország összesen131.045 fő (100%)129.600 fő (100%)

Forrás: KSH a teljes tábla megtekinthető https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wnh001.html

Nem csak azt láthatjuk, hogy mennyi az évi összes halálozás, hanem azt is, hogy a Közép – Magyarországi régióban sokkal magasabb a szám, mint a többi régióban.

Önök szerint ha a halálozások száma Budapesten és Pest megyében minden évben meghaladja a 27%-ot, akkor csodálkozni kell azon, hogy a koronavírus okozta megbetegedés is körülbelül ugyan ebben az arányban nagyobb ebben a régióban?

A KSH által kiadott halálozások alapján, ha statisztitaki átlagot számolunk, akkor kiderül, hogy 2019-ben minden egyes nap 355 honfitársunk halt meg, 2018-ban egy kicsit többen haláloztak el, naponta 359-en.

Persze ez így nem igaz. Az év első negyedéveiben a halálozási arány általában magasabb, mint az év további részében. A mi mostani álláspontunk kialakítása szempontjából ennyi pontatlanság elfogadható. A piros oszlopok mutatják az év első három hónapját.

Még mindig nem tudjuk megválaszolni a kérdést, hiszen nincs elég adatunk. Sok vagy kevés az átlagosan napi 7 koronavírus okozta halálozás? 

Nézzük miben is halnak meg az emberek hazánkban és hányan halnak meg naponta egy-egy betegségben?

Ehhez a KSH adatai közül a halálozások ok szerinti statisztikáját kell tanulmányoznunk.

Halálok2018Napi átlag
Rosszindulatú daganat32.586 fő89.27 fő
Heveny szívizom elhalás5.833 fő15.98 fő
Egyéb ischaemiás szívbetegség26.269 fő71.96 fő
Agyér-betegség11.267 fő30.86 fő
Hörghurut, tüdőtágulat, asztma6.093 fő16.69 fő
Máj-betegségek3.343 fő9.15 fő
Motoros járműbalesetek735 fő2.01 fő
Szándékos önártalom1656 fő4.53 fő
Dohányzás következtében meghaltak száma24.263 fő66.47 fő

Forrás: KSH a teljes tábla megtekinthető

https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wnh001.html

http://www.ksh.hu/statszemle_archive/2016/2016_06/2016_06_585.pdf

Most engedjék meg nekem, hogy a nagy kedvencemmel is előjöjjek, a dohányzás okozta halálokokkal. Ez az, amiről mindenki tudja, hogy milyen káros, hogy halált okoz és nem hogy tiltanánk még adóztatjuk is. 66 ember hal meg naponta dohányzás következtében.

  • Március 12-től május 12-ig a koronavírus okozta halálozás 421 fő volt átlagosan napi 7 fő.
  • 2019-ben március 12-től május 12-ig 3.960 honfitársunk halt meg dohányzás okozta következményekben, átlagosan napi 66 fő.
  • Hallot Ön erről?
  • Ugyan ezen időszak alatt 5.340-en haltak meg daganatos megbetegedésben, átlagosan napi 89 fő.
  • 2018. évben 272 honfitársuk vetett véget életének önkezével.
  • Mi elsősorban légúti megbetegedésben szenvedő betegeket segítünk. 2018-ban 1000 beteg halt meg hörghurutban, tüdőtágulatban és asztmában csak ez utóbbi több mint kétszer annyi, mint a koronavírusban eddig életüket vesztettek száma.

Most, hogy megismerte az adatokat válaszolhat a kérdésre.

Ön mit gondol a koronavírus okozta halálozás sok vagy kevés?